: Dong Yi - Jewel in the Crown :: A királyi ház titkai :
FŐOLDAL A SOROZAT TÖRTÉNELMI HÁTTÉR GALÉRIA SZEREPLŐK EPIZÓDISMERTETŐK FÓRUM
Vetítés dátuma

Dong Yi
A királyi ház titkai (Dong-Yi) egy 60 részes, epizódonként 60 perces dél-koreai sorozat, melyet 2010-ben - A palota ékkövéhez és A Silla királyság ékkövéhez hasonlóan - az MBC TV csatorna készítetett a Dae Jang-Geum rendezőjével, Lee Byeong Hunnal. A sorozatot hazánkban először a Magyar Televízió tűzte műsorára 2011. február 28-án.
A történet a koreai Sukjong király uralkodásának idejéből - az 1600-as évek végéből, illetve az 1700-as élvek elejéből - tárja elénk a királyi udvar életét; a különböző érdekszövetségek és az ágyasok hatalomért való küzdelmét valamint a király kegyéért folytatott ármánykodásait. Ennek, a palotában zajló intrikáknak lesz áldozata az alacsony sorban élő boncsegéd családja is. A leszámolás egyetelen túlélője Dong-yi - aki családja elvesztése után menekülni és bujdosni kényszerül - az édesapjának tett utolsó ígéretnek híven minden nehézségen átküzdi magát, hogy az igazságra fényt derítsen. Miután a lány némi segítséggel bekerül a Királyi Zeneakadémiára, onnan eszének és szépségének köszönhetően, az emberek bizalmával élve, szerez egyre magasabb rangot és azzal együtt ellenségeket is magának. Dong-yi - a király kegyét is elnyerve - végül a szolgasorból elképesztő magaságokba emelkedik...

A sorozat szinkronos epizódjainak letöltési linkjei frissítésre kerültek.

Új oldalunkon, a kdorama.uw.hu-n röviden ismertetésre került a K-dorama és a koreai hullám jelentése és kialakulása; egyúttal összevonásra került az általunk eddig készített valamennyi, történelmi, kosztümös K-doramával foglalkozó honlap.

Legújabb oldalunk, yi-san.atw.hu témájául a hazánkban 2012. július 9-től láható, de sokak által már korábban, feliratosan megtekintett, és így megkedvelt, 2007-es dél-koreai sorozat: a Yi San (A korona hercege) szolgált.

A Magyar Televízió újabb dél-koreai filmsorozatot indított útjára; ez A korona hercege (Yi San), melyet 77 epizódon keresztül, július 9-től 16:30-as kezdettel vetítenek.

A történelmi Koreáról (a királyi sírokról, a szentélyekről és két múzeumból) 14 fotó került fel a Galériába.

Az Epizódismertetők menüpont az 59. és a 60. rész összefoglalójával egészült ki.

A további szereplők listája a Szereplők menüpontba, 10 kép pedig a Galéria újonnan megnyíló részébe került fel.

Újfent két, az 57. és az 58. epizód összefoglalójával bővült az oldal.

Az epizódismertetőkhöz az 55. és az 56. rész leírása is felkerült.

A sorozat történelmi háttere a királyi ágyasok és rangjaik rövid ismertetésével bővült.

Az epizódok leírása az 50-54. részek ismertetőivel bővült.

Felkerült az oldalra a sorozat főszereplőinek rövid bemutatása, amely egy új, a Szereplők menüponton keresztül érhető el.

Ismét három (47-49.) epizód összefoglalójával bővült a részek leírása.

Az utolsó három epizóddal kiegészülve a teljes sorozat (1-60. epizód) elérhető illetve letölthető szinkronosan, A királyi ház titkai részei ismertetőihez pedig a 43-46. epizódok leírásai is felkerültek.

A sorozat letölthető epizódjai közé az elmúlt két héten, a Magyar Televízióban sugárzott 48-57. rész is felkerült.

A királyi ház titkai epizódismertetői a 39-42. részek leírásával gyarapodtak, az oldal alján lévő menüpontra kattintva viszont a sorozat eddig leadott valamennyi szinkronos (1-47.) epizódja letölthetővé vált.

Az epizódok leírása a 31-38. részek ismertetőivel, a Letöltés menüpont pedig ugyanezen részek szinkronos verziójának hivatkozásaival bővült.

A 24-30. rész ismertetői, valamint azok letölhető videóira mutató hivatkozások és 21 újabbb epizódkép került fel az oldalra.

A letölthető epizódok linkjei, az ismertetők és a Galéria is a 14-23. résszel illetve azok képeivel bővült.

A királyi ház titkai cselekményéből íródott rövid összefoglaló, valamint a sorozat alapjául szolgáló történelmi tények a két új menüpontba, 6 kép pedig a Galériába került fel.

Az epizódok leírása a 6-13. részek ismertetőivel, a Galéria ehhez kapcsolódóan néhány képpel, a Letöltés menüpont pedig ugyanezen részek szinkronos verziójának hivatkozásaival bővült.

Megnyílt a honlap. A másik két koreai sorozattal (A palota ékkövével és A Silla királyság ékkövével) foglalkozó oldalon már megszokott menüpontokon keresztül már most elérhető a sorozat négy betétdala, az első öt epizód rövid leírása, ugyanezen részek letöltési linkjei, 8 háttérkép, valamint még néhány kép ez eddig leadott epizódokból, továbbá a fórum, a vendégkönyv és a honlap három különböző méretű bannere. Az oldal további tartalommal való feltöltése folyamatosan várható.


Utoljára frissítve: 2015. április 15.





Eredeti vetítés dátuma:
2011. február 28-tól

Ismétlés dátuma:
-

Hirdetés





Reklámozz minket! | Fórum | Letöltés
© 2011-2015 kdorama.uw.hu & dong-yi.atw.hu